Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.05.15

A gyűlölet nevében



A közös cél : Izrael és a zsidó nép elpusztítása


A Mahmúd Abbász elnököt támogató Fatah és a Gázai övezetet kormányzó Hamász megállapodásra jutott egy átmeneti nemzeti egységkormány létrehozásáról, amelyet Egyiptomban hitelesítettek.

"A konzultációk teljes egyetértésre vezettek az összes megvitatott kérdéskörben" - olvasható a kiadott közleményben. A megállapodásról való híreket megerősítette a két érintett palesztin szervezet is és máris döntöttek az általános választások dátumának meghatározásáról - közölte az egyiptomi hírszerzés.
A Hamász valószínűleg ezúttal is csalással és megfélemlítéssel kényszeríti majd ki a rájuk nézve kedvező választási eredményeket, s végre véglegesen elsöpörhetik az útból Mahmúd Abbászt és pártját.

A két fő palesztin mozgalom, az Abbász vezette, Ciszjordániát ellenőrző Fatah és az iszlamista Hamász között éles ellentétek feszülnek, amióta az utóbbi 2007 júniusában megszerezte az uralmat a Gázai övezet fölött.

Néhány nappal a gyűlöleterők egyesítése után lemondott az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja.
George Mitchell két éven át mérsékelt sikerrel próbálkozott tárgyalóasztalhoz ültetni az izraelieket és a palesztinokat.

A közelgő palesztin állam kikiáltására való törekvések azonban megosztják a nagyvilág nagypolitikusait is. Lelepleződnek az indulatok és ellenindulatok, s hamarosan felgördül a függöny: nyilvánvalóvá válnak azok az ellenséges erők, amelyek eddig a színfalak mögül mozgatták a közel-keleti eseményeket, s ezzel tulajdonképpen az egész világ politikai hatalmának megragadására törekedtek.

israel_flag.gifBenjamin Netanjahu izraeli elnök és pártja egyetért abban, hogy semmilyen békeszerződés nem lehetséges egy olyan palesztin vezetéssel, amely Izrael állam elpusztítására, azaz egy második világháborút idéző holokausztra törekszik. A Hamasz palesztin terrorszervezet pedig ilyen.
Netanjahu holnap (2011. május 16-án) Washingtonba látogat, hogy tárgyaljon B.H.Obama amerikai elnökkel. Itt fog szembesüli Amerika új stratégiai terveiről is a Közel-Kelettel kapcsolatban - azt még nem lehet azonban tudni, ki az új különmegbízott a témában vagy lesz-e egyáltalán kinevezve valaki George Mitchell helyére.

Netanjahu amerikai látogatását azonban befolyásolhatják a mai izraeli események, ahol az országban és a határán kívül élő ellenséges palesztin erők Izrael államának 63. évfordulója miatt népi gyásznapot tartanak.
Az évfordulót minden évben feltűnő ellenfelvonulásokkal gyászolják, amelyet idén a két terrorszervezet egyesülése csak még veszélyesebbé tesz.

A világ izraelpárti keresztény közösségei meglátták ennek veszélyét és felismerték, mennyire történelmi pillanatoknak vagyunk szemtanúi napjainkban, s Izraelért való böjtölésbe, könyörgésbe kezdtek négy nappal a tüntető felvonulások előtt.

 

vimeo.com/23731184

 

-

 

Izraelben ma mindenütt fokozott készültségben állnak a rendőri és katonai erők. A gyűlöletkeltő felbujtók által szervezett, békésnek kikiáltott demonstrációknak azonban máris több sérültje, s egy halottja van: ( 15 h)

 

www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4068783,00.html

www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4068672,00.html

 

A mappában található képek előnézete Isten, angyalok, emberek