Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.03.25

A jeruzsálemi “Romtemplom” harmadik megépülése


Nemrégen volt újév.

Nem január elseje, és nem is Tisri hónap elseje, amely utóbbit zsidó újévnek nevezik, mert a zsidó hagyomány szerint e napon fejezte be Isten a Teremtés művét. E napon vált évszámot a zsidó naptár.

Niszán hó elsejéről van szó. Niszán a tavasz kezdete Izraelben. A Biblia ezt a hónapot nevezi az első hónapnak. A Teremtés emléknapját, Tisri elsejét pedig így említi a Szentírás: “a hetedik hónap első napján…”

Niszán hónapra, annak is a tizennegyedik napjára esik a magyarul “zsidó Húsvétnak” is nevezett Pészách ünnep, az egyiptomi kivonulás, a szabadulás ünnepe.

Amióta Izrael közel kétezer évvel ezelőtt elvesztette állami függetlenségét, a nép ezzel a hónappal köti össze a végső szabadulást mindennemű szenvedéstől, elnyomástól, erősebb népektől elviselt önkénytől, háborútól.

A szabadítást Izrael népe ősidők óta a végső szabadításra felkent, szakrálisan beavatott személytől várja. A “Felkent” héberül: Másiách. A magyar (és sok más nyelv) Messiás szava ebből ered, de ugyanennek a szónak a görög fordítása, a “Chrüsztosz” is a történelem egyik kulcsszava lett.

A szabadítás történelmi folyamata a zsidó hagyomány szerint vagy a nép erkölcsi megjavulásával, vagy végső megromlásával veszi kezdetét.

Izrael népe akaratán kívül a történelem tengelyében áll. Nagyobb dráma alig képzelhető el a nép és az egyén számára, mint egy népi méretű választottságba való beletartozás, az abból következő megmérettetés.

A dráma végkifejlete a szabadítás. A próféták egybehangzó jelzése szerint ezzel elkezdődne az utolsó háborúság rettenetes korszaka, amely, mint sötét, ismeretlen alagút, a végén az áhított világbéke fényét ígéri.

Mind a három egyistenhívő vallás tartalmazza a végső megváltás tanát. Kultúráik követői szorgalmasan kutatják a nap eljöttét, a nagy kérdést: MIKOR? Melyik nap hozza el a békét, mikor lesz vége a háborúknak, a szegénységnek, az igazságtalanságoknak, a gyűlölködésnek?

“Talán már ma” – tartja a zsidó bölcselet. Mindenkinek készen kell állnia a Messiás érkezésére.

Ám a korszaknak csak a vége hozza meg a vágyott megnyugvást, a hozzá vezető út nagyon is rögös lesz – és ebben, egymástól teljesen eltérő narrációval, de megegyezik a három egyistenhívő vallás: a zsidóság, a kereszténység és az Iszlám.

Sokan 2010. március 16-ra, a zsidó időszámítás szerint Niszán hó elsejére vártak valamilyen eseményt, amelynek történelmi hatása elhozza a Nagy Változást.

Miért éppen ekkor?

Nos, élt egyszer Vilna városában (ma Vilnius, Litvánia fővárosa) egy nagyhírű rabbi. Élijáhu ben Solomon volt a neve, de bámulatos szellemi képességei miatt a “Vilnai Gáon” névvel tisztelték.

A Gáon szó géniuszt jelent, de az ókorban ezzel a névvel említették a Folyamközben, a Tigris és az Eufrátesz folyók völgyében, a mai Irak, Irán és Szíria területén élő, akkor igen népes és befolyásos zsidóság vezető rabbitekintélyeit.

Élijáhu rabbi (1720 – 1797) nem csak a zsidó tudományokban, de a matematikában, a csillagászatban, az orvostudományban is kitünt. Több kortársa szerint “clearvoyant”, tisztánlátó volt.

Aszkétikus életvitele, rendkívüli tudása, de mindenek előtt a Biblia rejtett üzeneteinek megértése révén, úgy mondják, felül tudott emelkedni a közönséges ember szellemét kordában tartó téridő korlátain. A “Vilnai Gáon” értőbben kutatta a múltat, mélyebben szemlélte napjainak jelenét és látta (sejtette?) a jövőt.

A zsidó nép tőle távolabbi jövőjét csakis a múlt szentségének teret adó Szentföldön: Erec-Jiszráélben, Izrael földjén tudta elképzelni, ezért tanítványait arra buzdította, hogy települjenek vissza a Szentföldre.

Az ő idejében már éltek visszatelepült zsidók a Szentföldön, amely ekkor már évszázadok óta török uralom alatt állt. Hozzá kell tenni: nyomorban éltek.

Egy Júda He-Chaszid (“Jámbor Júda”) nevű misztikus vallási vezető az 1700-as évek legelején épített egy kis zsinagógát arab szomszédaitól felvett kölcsönből.

A szegény közösség azonban nem tudta fizetni a követelődző hivatalnokok baksisait és a munkások bérét, ezért a türelmetlen hitelezők 1721-ben lerombolták a zsinagógát.

Itt kell megjegyezni, hogy “Jámbor Júda” és visszatelepülő társai askenázi, vagyis kelet- és közép-európai zsidók voltak, akiket a török uralom nem ismert el még megtűrt, adófizető kisebbségként sem.

A spanyol-portugál eredetű szentföldi szefárd hitközségnek voltak bizonyos jogai a török hatóságoknál és zsinagógákat is emeltek Jeruzsálemben és más városokban. (A szefárd és az askenázi zsidó vallási ritus némileg eltérő, és a zsidóság e két nagy törzse a mai napig külön zsinagógákban imádkozik.)

Ettől kezdve “Jámbor Júda” lerombolt templomát csak “Churvá”, magyarul “Rom” zsinagógaként emlegették.

 

Kép

A második felavatás – temérdek kilincselés, kérés, utánjárás, megvesztegetés után – 1864-ben volt. Ez a templom 84 évet ért meg: Izrael Függetlenségi Háborúja után, 1948-ban az Óvárosba betörő Transzjordán Légió robbantotta fel.

Tizenkilenc évvel később, 1967. június 7-én, a Hatnapos Háború során az Izraeli Hadsereg visszafoglalta az Óvárost, benne a Szentély támfalaként szolgáló Nyugati Falat, a közelében lévő Zsidó Negyedet és ennek közepén az egykori “Churvá” zsinagóga helyén lévő romhalmazt.

Erről a zsinagógáról mondott jóslatot a “Vilnai Gáon”, Élijáhu rabbi: miután harmadszor is megépül a “Churvá” zsinagóga Jeruzsálemben, másnap (!) megkezdődik a Harmadik Szentély építése.

Hosszas előkészületek után ismét ép a “Rom” templom. A “Gáon” jóslatának megfelelve harmadszor is megépült. A “Churvá” zsinagóga harmadik felavatása 2010. március 15-én volt. És az a bizonyos másnap – március 16-ra, keddre esett.

A palesztin muzulmán arabok tömegei tébolyult dühhel reagáltak a templom újjáavatására – a televízióban látott felvételek láttán ez a kifejezés az egyedüli, ami a látottakat leírja.

Izrael biztonsági erői március 12, péntek óta készültségben állnak. Arab fiatalok ezrei dobálták kővel, célozták meg égő gumiabroncsokkal a megfékezésükre kirendelt rendőrség és határőrség legénységét. Azóta a viszonylagos nyugalom és kiújuló tüntetések váltogatják egymást.

Több palesztin vezető, és, ami igen aggasztó, sokan az izraeli állampolgárságú muzulmán-arab kisebbség soraiból harmadik intifádával, a fegyveres, robbantásos terror megújításával fenyegetőznek.

Az indok: “az El Aksza mecset védelme”. Amihez a “Churvá” zsinagógának csak annyi köze van, hogy a Templomhegytől, az ókori zsidó Szentélyek helyén álló két mecsettől körülbelül 400 méternyi távolságra fekszik. És Izrael ezúttal mindennemű arab vagy muzulmán engedély nélkül építette újjá a saját fővárosában.

A “Vilnai Gáon” jóslata talán arra vonatkozik, hogy a “Churvá” zsinagóga általa meglátott harmadik újjáépítése olyan változások előhírnöke, amely magával hozza a Harmadik Szentély újjáépítését is.

Tartani kell tőle, hogy az 5770-es zsidó év Pészách ünnepe és napokkal utána a 2010. év Húsvét ünnepe nem a béke és a nyugalom jegyében fog telni a Szentföldön. Izrael vezetőit  még hagyományos barátai is diplomáciai harapófogóba fogják, mert Jeruzsálem olyan területein engedélyezik az építkezést, ahol 1948-ig zsidók éltek, de 1948 és 1967 között jordániai megszállás alatt álltak, és a jordániai megszállók a zsidó házakat és telkeket kiosztották palesztin arabok között.

Adja a Történelem Ura, hogy valósuljon meg mielőbb...  a fegyverek végső temetése, a határok eltörlése ...emberszív és emberszív között.

 



(Halmos László - Izraelben élő, Jézusban hívő zsidó)